Aktuális információk
Tisztelt Fogyasztóink!
A Komlói Fűtőerőmű Zrt. 2024-től megújítja a számlázási rendszerét. Ehhez szükségessé vált, hogy egy jelentős informatikai fejlesztést valósítsunk meg, amelynek köszönhetően a korábban használt rendszereinket egy integrált vállalatirányítási rendszerre cseréljük. Az elmúlt évben előkészültünk erre a váltásra és most 2024. januárban el is indítjuk. Egy ilyen léptékű változás természetszerűen azt is jelenti , hogy a bevezetés időszakában találkozunk rendkívüli helyzetekkel. Ezek között vannak olyanok is, amelyek díjfizetőinket is érintik, mert a 2024 évi számlákat már az új rendszerben készítjük.
Mi az, ami Önt érinti mindebből 2024. január-februárban?
- A 2024. januárban kiállított számla csak a 2023. decemberi hő- és vízfelmelegítés díját tartalmazza.
- A 2024. februárban kiállításra kerülő számla a 2024. januári és februári alapíjat, valamint a januári hő- és vízfelmelegítés díját fogja tartalmazni.
- Online ügyfélszolgálatunk néhány napig január közepén nem lesz elérhető. A számlák befizetésére az online ügyfélszolgálaton 2024. január 22-től lesz lehetőség.
Az elmúlt évben mindent megtettünk annak érdekében, hogy ez a számunkra nagyon jelentős változás a lehető legkevésbé érintse ügyfeleinket. Ennek keretében ügyfélszolgálati kollégáinkat is felkészítettük az új rendszer használatára akik továbbra is készséggel állnak rendelkezésére.
A továbbiakban is tájékoztatni fogjuk Önt minden előre látható rendkívüli helyzetről, bízva abban, hogy ezekkel segítségére tudunk lenni.
Köszönjük, hogy a következő hónapokban együttműködésével, megértésével támogatja a Komlói Fűtőerőmű Zrt.-nél az új rendszer mielőbbi sikeres alkalmazását.
Komlói Fűtőerőmű Zrt.
Ünnepi Nyitva tartás
Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy az év végén társaságunk ügyfélszolgálatának ünnepi nyitva tartása a következő:
- 2023. december 22. (péntek) 07:00—12:00 óra
- 2023. december 23-24-25-26. Karácsonyi ünnepek- ZÁRVA
- 2023. december 27. (szerda) és december 29. (péntek) között ZÁRVA.
Felhívjuk Ügyfeleink figyelmét, hogy a műszaki hibabejelentő vonalunk a 72/582-119 számon 0-24 óra között hívható az év végi ünnepek alatt is.
Áldott karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk minden kedves ügyfelünknek!
TÁJÉKOZTATÁS
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Komló város távhőellátását biztosító magasvezetésű gerincvezetékünk környezetében, a zobák-aknai biomassza fűtőmű és Anna-akna közötti szakaszon (a Mecsekerdő Zrt. működési területén) – a távhőellátás biztonságának fokozása érdekében – a Mecsekerdő Zrt. alvállalkozói az elkövetkezendő hetekben veszélyes fák kitermelését végzik.
Kérjük, hogy az érintett nyomvonal mentén fokozott figyelemmel közlekedjenek!
Komlói Fűtőerőmű Zrt.